Elkelt a Tresorit

Jó hírrel indult a július! Többségi tulajdont szerzett a Swiss Post kommunikációs szolgáltatásokért felelős üzletága a DayOne portfólió egyik cégében, a Tresoritban. A titkosított, felhőalapú fájlmegosztó és kollaborációs szolgáltatást kínáló svájci-magyar cég világszerte több mint tízezer nagyvállalat és cég számára nyújt megoldást. Az induló, akkor még egyetemista csapatot a kezdetektől fogva figyelemmel kísértük, majd 2018-tól befektetőként is támogattuk. Az Alap képviseletét observer board tagként Simó György látta el, aki az exit alkalmából beszélgetett Lám Istvánnal, a Tresorit alapítójával, ügyvezető igazgatójával.

Tresorit alapítók

A Tresorit-sztori

A Tresoritot 2011-ben alapította Lám István, Szebeni Szilveszter és Szilágyi György. Lám és Szebeni a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mérnök informatikus hallgatóiként a CrySyS Adat- és Rendszerbiztonság Laboratóriumban dolgoztak. Hozzájuk csatlakozott Szilágyi György, aki a Budapesti Corvinus Egyetem diákjaként a közgazdasági, üzlet- és termékfejlesztési ismereteket hozta. Az első tőkebevonásra 2012-ben került sor, ekkor nagyságrendileg 1,7 millió dollárt fektetett a cégbe az Euroventures, illetve 9 angyalbefektető, köztük Szőke Márton sorozatvállalkozó, Fejes Balázs, az EPAM akkori alelnöke, valamint a svájci üzletember, Andreas Kemi. 2017-ben csatlakozott hozzájuk Anka Márton, a LogMeIn alapítója. A Tresorit utolsó befektetési körét 2018-ban zárta: ekkor fektetett be a Day One Capital is. Az utolsó körben összesen 11,5 millió euró tőkét vont be a cég befektetőktől köztük 3TS Capital Partners-től és a PortfoLion-tól.

A Tresorit technológiája végpontok közötti titkosításra épül, és a legmagasabb szintű biztonságot nyújtja vállalati felhasználóinak a felhőalapú fájltároláshoz és megosztáshoz. A Tresorit még azelőtt titkosítja az adatokat, hogy azok a felhőbe kerülnének.

A Swiss Post többségi tulajdonszerzése során kötött megállapodásnak köszönhetően a svájci vállalat a Tresorit technológiájával bővíti portfólióját, amellyel célja, hogy meglévő szolgáltatásait digitalizálja és könnyen használható, biztonságos digitális szolgáltatásokat nyújtson felhasználóinak.

Lám István (Tresorit, Alapító) és Simó György (Day One Capital, Partner) beszélgettek.

Lám István (Tresorit, Alapító) és Simó György (Day One Capital, Partner) beszélgettek.

Röviden összefoglalva, hogy értékeled a tranzakciót, mi vár most a Tresoritra?

A Tresoritot azzal a fő értékkel indítottuk el, hogy egy olyan szolgáltatást akartunk létrehozni, ahol biztos lehet a felhasználó abban, hogy nem adjuk el az adatait. Ez volt a küldetésünk. Nagyon örülök annak, hogy e mellé a küldetés mellé egy új partnert sikerült szerezni, illetve hogy ebben a tranzakcióban tudtunk mérlegelni több lehetőséget. Tudtunk egy olyan döntést hozni, ami pénzügyileg is és értékrendben is előnyös a cég és a tulajdonosok számára. A Tresoritnak egy következő fejezete kezdődik. Most egy fejezet lezárul, és egy nagyon izgalmas új fejezet nyílik.  


10 évvel, a Tresorit indulásakor találkoztunk először. Ez a tíz év egyetlen korábbi fejezet volt, vagy ezt feltagolnád?

Feltagolnám, azért több fejezet volt. Volt az első befektetés előtti időszak, amikor úgy érlelgettük a dolgot, ötlet stádiumban voltunk. Aztán megérkezett az első befektetés, és azzal elindult egy építkezés. Aztán valahol szerintem a következő fejezet akkor kezdődött, amikor az első számlát kiállítottuk. 2015-ben indult a harmadik fejezet, amikor a Wuala-t átvettük. A Wuala egy svájci titkosított tárhelyet nyújtó szolgáltatás volt, és end-to-end titkosítást nyújtott elsősorban egyéni ügyfeleknek. A Wuala egy olyan versenytárs volt, akire őszintén felnéztünk, összehasonlítottuk velük magunkat, hogy miben jobbak vagy rosszabbak nálunk? Őszintén,  csak annyi tudtuk mondani, hogy a Tresorit azért könnyebben használható. Aztán 2015-től talán több alfejezetre is fel lehetne osztani a Tresorit életét, de a következő fejezet mindenképpen 2018-tól indult, akkor kaptuk a legutolsó befektetésünket. Ez a befektetés volt a negyedik fejezet, ahol ti – DayOne – is befektettetek.(    ) A Swiss Post belépésével pedig most kezdődik az ötödik fejezet. Valahogy így tagolnám. 


Röviden összefoglalva hogy indult a Tresorit?

Az egész egy TDK keretében induló kutatásnak indult a BME-n. A legelején odamentem Buttyán Leventéhez, aki a kriptográfia órát tartotta, hogy van egy ötletem, be lehetne-e szállni a kutatásba. Ő pedig mondta, hogy be lehet. Aztán hamar rájöttem, hogy nem tudom egyedül megcsinálni, így elkezdtem akkori csoporttársakat csábítani a projektre, olyanokat akikről tudtam hogy nagyon jók. Eredetileg ez inkább egy PhD munkának készült, aztán felmerült, hogy végülis miért ne csinálhatnánk ebből üzletet. Emlékszem az első term sheet-et a BME egyik előadójának hátsó sorában néztük át, A startup fogalmát az előtt nem ismertem, ahogy azt sem, hogy vannak befektetők akik adnak ilyenre pénzt.  


A fő mozgatótok akkor az volt, hogy problémásnak éreztétek a biztonságos fájlküldés gyakorlatát?

Igen, ezt akartuk megoldani. Az első lépés az volt, hogy csináljuk meg az algoritmust. Kutattuk a szakirodalmat, leírtuk az algoritmust. Következő lépésben fejleszteni kellett, hogy ne csak draft kódok legyenek, hanem egy valóban használható termék. A megvalósítás volt a cél, és mindig a szembejövő problémákhoz alkalmazkodtunk. Mindig szembejött egy, a küldetést akadályozó probléma pénzügyi terv készítés, cégalapítás vagy term sheet tárgyalás formájában, és ezeket meg kellett oldanunk. 


Mi volt a legnagyobb kudarc, ami lehetővé tette, hogy ma itt ülsz?

Hát legalább ezer ilyet tudnék mondani, amin túl sikerült lendülnünk. 


Kiemelkedik-e olyan, amiről úgy érzed, hogy megváltoztatott bennetek mint csapatban valamit, amiről tudod, hogy ez volt az ami megerősített?

Kudarcok sorozatát tudnám összefoglalni azzal, hogy a piac igényeit kell jobban megismerni, és ahhoz terméket gyártani, nem pedig fordítva. Kezdetben elkezdtünk vadul terméket gyártani anélkül hogy pontosan ismertük volna azt hogy mi a piaci igény. Volt egy elképzelésünk, de pont ezért sokkal bonyolultabbá vált az útkeresés. Előre ugrottunk az időben és elképzeltük,hogy az lesz a piaci igény amire lövünk, és ehhez próbáljuk megtalálni az utat. Technológia irányból próbáltunk nem ismert kereslet felé lépdelni, de valahol fordítva visszafelé is kellett volna csinálni, hogy a találkozás előbb meglegyen. Ez szerintem az, ami kiemelkedik. 


Erre valaki rádöbbentett vagy egyszer csak egyértelművé vált?

Egyszerűen egyértelművé vált. Nyilván hallottuk, hogy piackutatásra szükség van. Nem volt hiány ennek a hangoztatásából. Mondok egy példát: rengeteg időt eltöltöttünk azzal, hogy hogyan lehet a helyi fájlokat szinkronban tartani a felhőben. A szinkronizáció megoldása irdatlan sok időt elvitt, és sokkal egyszerűbb lett volna szinkronizáció nélkül. Amikor édesanyám elkezdte először használni a Tresoritot, akkor neki az volt az első kérdése, hogy miért kell a fájlokat helyben tárolni, miért nem csak a felhőben. Vannak, akik nagyon is szeretik a szinkronizációt, de a ez sokkal inkább a super usereknek hasznos és a kezdő usereknek nem. Sokkal később kellett volna ennyi időt és energiát belerakni, hogy megcsináljuk. Ettől függetlenül nagyon büszkék vagyunk mert szerintem nagyon jól meg is csináltuk, de nem biztos, hogy ez a legnagyobb piaci érték. Amik viszont sokat hozzátettek a piac értékhez azok nemfeltétlen voltak ilyen bonyolult technológiai kihívások, tehát egyszerűbben is megoldhattuk volna. 


Mi az a képesség az alapító csapatban, ami a kulcsa a mostani sikernek? Mit tudtok ti nagyon, miben vagytok a legjobbak?

Azt, hogy nem adtuk fel. Annyiszor futottunk bele lehetetlennek tűnő helyzetekbe, mindig ki kellett valamit találni. az új helyzethez, adaptálódni. Ez végigkísért minket az utunkon.   


Ez veletek született képesség vagy egymásból merítettétek?

Szerintem egymásból merítettük. A  csapat legfontosabb erénye, hogy tudtuk tartani a lelket egymásban. A „let’s do it” hozzáállásunk meg hogy alkalmazkodtunk a helyzetekhez sokáig elvitt minket. Ugyanakkor ez akadály is valahol, mert egy ekkora cégben már nem tudunk magunk mindent megcsinálni, és ezt nekünk is be kellett látni. A következő akadály az, hogy hogyan tudunk teret adni menedzsereknek és új vezetőknek. Ez megint egy új kihívás amit meg kell tanulni.  


Van bármi, amit bánsz az elmúlt 10 évből?

Biztos rengeteg mindent másképp csinálnék, de nem tudom hogy ezen érdemes-e gondolkodni, hogy mi lett volna ha. Azt hiszem, az adott helyzetből mindig kihoztuk azt, amit lehetett. Voltak helyzetek, akadályok és az adott tudással, erőforrással le tudtuk ezeket küzdeni. Biztosan másképp csinálnék sok mindent, de ezt az út alatt megszerzett tudással tudom mondani. Ha valamit bánok, az hogy tapasztalat nélkül vágtunk neki, illetve ahogy mondtam korábban, a piackutatás sokkal előrébb kellett volna hozni. De összességében nagyon elégedett vagyok. 

Van is mihez. Őszintén gratulálok nektek és sok sikert a továbbiakhoz!

Subscribe to our newsletter

We share news about our latest investments, local events and exciting trends.

Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.